A tervezett lakópark falusias településszövet peremén helyezkedik el. A beépítés tudatosan reagál a falusias léptékre és a nyitott táji környezetre, miközben intézményi karaktert is megfogalmaz.

A kompozíció két jól elkülöníthető egységre tagolódik, a tópart mentén elnyúló, lineáris tömeg az intézményi funkciókat foglalja magába, míg a kisebb léptékű, pavilonszerű lakóegységek családias környezetet teremtenek. A vízfelület nem csupán tájépítészeti elem, hanem a koncepció szervező ereje, vizuális és rekreációs központ, amely köré a közösségi terek és sétányok szerveződnek. A telepítés laza, átszellőző struktúrát eredményez. Az épületek közötti zöldfelületek, belső kertek és sétányok oldják az intézményi jelleget, emberléptékű, otthonos atmoszférát hozva létre. Az utca felől rendezett, reprezentatívabb homlokzat jelenik meg, míg a belső úthálózat intimebb, lakópark jellegű környezetet alakít ki. A tömegek egyszerű, lapostetős kialakítása és a természetes anyaghasználat kortárs, de visszafogott karaktert kölcsönöz az együttesnek. Az építészeti eszköztár tudatosan kerüli a monumentalitást, helyette a tájba illesztés, az átlátható szerkesztés és a közösségi terek minősége kerül előtérbe.

A szállásépület nem izolált intézményként, hanem parkosított, közösségközpontú lakókörnyezetként jelenik meg, amely a saroktelek adottságait kihasználva harmonikus kapcsolatot teremt építészet és táj között.